Magnifying Glass
Search Loader

Christopher Moore 
Biff evangéliuma 

Support
Aki Jézus gyerekkori haverja volt…



Jézus születésének történetét jól ismerjük. Csakúgy, mint bölcs tanításait, dicső cselekedeteit és isteni önfeláldozását a harmincadik születésnapját követően. De Isten Fiának gyermekkoráról és felnőtté válásának történetéről senki nem tud semmit – Biffet, a Messiás legjobb haverját kivéve, akit most az Úr parancsára feltámaszt egy Raziel nevű botcsinálta angyal, hogy írja meg a saját evangéliumát. Úgyhogy Biff egy szállodai szobába zárva nekiáll elmesélni az elveszettnek hitt évek történetét. Senkit és semmit nem kímélve végre kipakol a maga sajátos stílusában (persze, hogy nem véletlenül törölték ki őt az evangéliumokból), és megosztja velünk, hogy hogyan is történt minden valójában, a betlehemi jászoltól egészen a Golgotáig.



Biff evangéliuma tele van izgalmas kalandokkal, szerelemmel, varázslattal, gyógyítással, kung-fúval, halottkeltéssel, démonokkal és dögös csajokkal. De bármi is történjen velük, egy biztos: Biffet nem olyan fából faragták, hogy csak úgy szó nélkül hagyja a legjobb barátját keresztre feszíteni. Nem. Ő harcolni fog a végsőkig.
€6.29
payment methods
Language Hungarian ● Format EPUB ● Pages 416 ● ISBN 9789634191193 ● File size 1.2 MB ● Publisher Agave Könyvek Kiadó Kft. ● Country US ● Published 2020 ● Downloadable 24 months ● Currency EUR ● ID 7440931 ● Copy protection without

More ebooks from the same author(s) / Editor

700,748 Ebooks in this category