عدسة مكبرة
بحث محمل

Jules Verne 
Utazás a Hold körül 

الدعم
Az 186… évben az egész világot rendkívüli izgatottságba hozta egy tudományos vállalat, mely a tudományos élet történetében páratlanul áll. A Gun-klub tagjainak – ez a Gun-klub a tüzérek egylete volt, mely Baltimoreban alakult az amerikai háború befejezése után – nos hát a Gun-klub tajgainak az az ötlete támadt, hogy a holdba golyót röpítenek, s így összeköttetést létesítenek a föld és hold között. Az egylet elnöke, Barbicane, ki e vállalatot megindította, minekutána a cambridgei obszervatórium csillagvizsgálóinak tanácsát meghallgatta, minden intézkedést megtett, ami szükséges volt arra nézve, hogy a szakférfiak által megvalósíthatónak ítélt tervet szerencsésen végrehajtsa. Miután nyilvános aláírás révén mintegy 30 millió frankot összegyűjtött, megkezdte óriási munkálatait.

Az obszervatórium tagjai által jóváhagyott terv alapján az ágyút, mely a golyót majdan a holdba fogja röpíteni, oly területen kellett felállítani, mely 0 és 28 fok északi vagy déli szélesség alatt fekszik, hogy a zenith-ponton álló holdba lehessen célozni, továbbá a golyónak másodpercenként 12.000 yardnyi kezdősebességet kellett adni. Ha a golyót december 1-én tizenegy óra előtt 13 és 20-kor röpítették ki, úgy annak négy nap múlva, december 5-én, éjféli 12 órakor éppen akkor kellett a holdba érkeznie, mikor az a földhöz legközelebb állott, mégpedig 86, 410 francia mérföldnyire a földtől.
€0.96
طرق الدفع
لغة الهنغارية ● شكل EPUB ● ISBN 9786155416798 ● حجم الملف 0.6 MB ● الناشر Content 2 Connect ● بلد US ● نشرت 2014 ● للتحميل 24 الشهور ● دقة EUR ● هوية شخصية 4738815 ● حماية النسخ بدون

المزيد من الكتب الإلكترونية من نفس المؤلف (المؤلفين) / محرر

700٬748 كتب إلكترونية في هذه الفئة