Lupa
Cargador

Bernard Cornwell 
Királyok alkonya 

Soporte
Uhtredet, a nagy harcost arra kényszerítik, hogy kezdjen béketárgyalásokat a dánokkal, akik ily módon csapdát állítanak neki. A király tanácsadói nem bíznak benne, a dánok a halálát óhajtják, egyetlen szövetségesét, Ethelflaedet, Alfréd lányát klastromba zárják. Uhtrednek látnia kell, hogy miközben a királyt körülvevő papok a béke és a hittérítés politikáját hirdetik, Wessex ellenségei minden nappal erősebbé válnak. A közel harminc esztendeje uralkodó Nagy Alfrédnak állítólag már csak napjai vannak hátra, miközben egy északi varázslónő megjövendöli Uhtrednek hét király halálát, és asszonyokét, akiket szeret. Amint Alfréd meghal, ellenségei és vetélytársai egymás torkának esnek, így Wessex védtelenné válik a határain gyülekező vikingek előtt. A tét pedig nem kisebb, mint az alfrédi örökség és az egész angol nemzet túlélése. A nagyszabású történelmi sorozat, az Angolszász históriák hatodik része olyan időkbe repít bennünket, amikor a becsület és a hűség, az önfeláldozás és a hősiesség volt a hírnév és egyben az örök élet záloga. Cornwell megmutatja, miféle erők formálták az angol nemzet karakterét: keresztény lelkiség és pogány természetesség csak együtt volt képes létrehozni egy új nemzetet. A Királyok alkonya lenyűgöző történet arról, hogyan született meg – s kis híján hogyan veszett oda – mindaz, amit ma Anglia néven ismerünk.
€6.24
Métodos de pago
Idioma Húngaro ● Formato EPUB ● Páginas 336 ● ISBN 9789633572344 ● Editorial Alexandra Kiado ● Publicado 2016 ● Descargable 3 veces ● Divisa EUR ● ID 5015420 ● Protección de copia Adobe DRM
Requiere lector de ebook con capacidad DRM

Más ebooks del mismo autor / Editor

26.979 Ebooks en esta categoría