Kanta pembesar
Cari Loader

Stendhal 
Vörös és fekete 

Sokongan
Életében ​kevesen méltányolták ezt a különös-kalandos életű, zárkózott írót. Maga is csak arra számított, hogy majd ennek a regényének a megjelenése után ötven esztendő múlva, 1880-ban lesz része megértésben és elismertetésben. Jóslata beteljesedett, sőt Stendhal, a művész és az ember ma érdekesebb és népszerűbb, mint valaha. Palástolt érzelmességében és értelmi fegyelmében két világ, a XVIII. és a XIX. század munkál, és talán ez a – korunktól sem idegen -kettősség teszi, hogy ez az éles szemű katonatiszt és precíz tisztviselő, szenvedélyes-olaszos műkedvelő és gyanakvó diplomata olyan mélyen átéli, de egyszersmind kívülről szemléli, és művészetében hitelesen jeleníti meg kora emberi-társadalmi élményét. A Vörös és fekete többszörös szín-jelképrendszere azt fejezi ki, hogy a XIX. századelő Franciaországában az egyszerű ember gyereke csak a vörös katonadolmányban vagy a fekete reverendában érvényesülhetett, de a vörös és fekete, a rulett két színe, azt is felidézi, hogy minden ilyen vakmerő törekvés mögött egy szerencsejáték kockázata borong.
€0.99
kehabisan stok
cara bayaran
Bahasa Hungarian ● Format EPUB ● ISBN 9786156123244 ● Saiz fail 0.7 MB ● Penerbit PairDime ● Diterbitkan 2020 ● Muat turun 24 bulan ● Mata wang EUR ● ID 7435883 ● Salin perlindungan tanpa

Lebih banyak ebook daripada pengarang yang sama / Penyunting

697,340 Ebooks dalam kategori ini