แว่นขยาย
ตัวโหลดการค้นหา

Waldo Emerson Ralph 
Természet, ember, társadalom 

สนับสนุน
 

A 19. századi filozófia egyes rétegei, különösen az amerikai gondolkodók, bizonyos fokig kívül esnek a mai olvasó érdeklődésének látókörén. Így Ralph Waldo Emersonról sem tudunk sokat. Családja szinte az „alapító atyákkal” érkezett az Újvilágba, s nemzedékeken át puritán prédikátorokat prezentált. Ő maga visszavonult a papi pályától, s birtokán éldegélve költészettel és bölcselettel foglalatoskodott. Művei a 19–20. sz. fordulója táján magyarul is megjelentek, mint ez a tanulmánygyűjtemény, mely leginkább a természet–társadalom köréből veszi tematikáját.

Egyfelől írásaiban a szellemi magasságok nietzschei áthallásai kísértenek: a Férfi – az Erő, a diadal, a hideg Észak, a Nő – alsóbbrendű, lehúzó, elbágyasztó Dél. Másrészt az amerikai üzleti szellem, politika, kereskedő gazdaság konkrét példáit veszi tollára, ahol pl. a „gentleman” társaságbeli viselkedését elemzi. Tiszta, logikus meglátásai mellett döbbenetes eretnekségeket mond ki: „A legkeresettebb erény a társadalomban az egyformaság.” A politikusokkal kapcsolatban: „…nem szorulnak rá, hogy választóiktól tudakolják, mit mondjanak.” A művészetek tekintetében: „A lángész gyermeke megint lángész legyen.”

De ne rémüljünk meg az első olvasásra kellemetlennek tűnő szentenciáktól: „Az utazás a bolondok paradicsoma.” Ne utasítsuk el azonnal, hanem próbáljunk tovább navigálni az általa felvetett gondolatok mentén.

 
€2.78
วิธีการชำระเงิน
ภาษา ฮังการี ● รูป EPUB ● หน้า 100 ● ISBN 9789633448465 ● ขนาดไฟล์ 0.7 MB ● สำนักพิมพ์ Fapadoskonyv.hu Kiadó ● ประเทศ US ● การตีพิมพ์ 2013 ● ที่สามารถดาวน์โหลดได้ 24 เดือน ● เงินตรา EUR ● ID 4767657 ● ป้องกันการคัดลอก ไม่มี

หนังสืออิเล็กทรอนิกส์เพิ่มเติมจากผู้แต่งคนเดียวกัน / บรรณาธิการ

38,434 หนังสืออิเล็กทรอนิกส์ในหมวดหมู่นี้