Büyüteç
Arama Yükleyici

Christina Lauren 
Kalandtúra Wilder módra 

Destek

A Nem mézes hetek és A lelkitárs-egyenlet szerzőitől
Lily Wilder mű-kincsvadászatokra viszi a turistákat Utah állam vörössziklás kanyonjaiba. Ebből éppenséggel megél, de esélye sincs visszavásárolni a szeretett ranchot, amit apja sok évvel ezelőtt eladott. A pénzszűke miatt nem mondhat nemet, amikor szedett-vedett baráti társaságával az a férfi bukkan fel, hogy részt vegyen egy kincsvadásztúrán, akibe régen szerelmes volt.
Lilynek voltaképp nincs is ellenére, hogy kivigye a fickót a semmi közepére – és aztán ott hagyja a francban.
Leo Grady viszont mást sem akar, csak újra felvenni a fonalat első és egyetlen szerelmével. Lily ebben sajnos nem partner: egyértelműen értésére adja, hogy Leo csak mint túravezetőre számíthat rá.
Ahhoz, hogy a szerelmük még egy esélyt kapjon, a túrán egy csomó mindennek balul kell kiütnie. Vajon mégis igaz a kincset övező legenda? Lilynek és Leónak össze kell fognia, hogy kihúzzák a bajból a társaságot – és eközben Lily nemtörődöm apjának múltjával és a kettejük közös múltjával is szembe kell nézniük.
‘Ennek a magával ragadó, érzelmekben és erotikában gazdag regénynek ott a helye idén minden strandtáskában.’ – Oprah Daily

€7.58
Ödeme metodları
Dil Macarca ● Biçim EPUB ● Sayfalar 384 ● ISBN 9789635683321 ● Dosya boyutu 3.4 MB ● Yaş 22-99 yıl ● Yayımcı 21. Század Kiadó ● Yayınlanan 2023 ● İndirilebilir 24 aylar ● Döviz EUR ● Kimlik 8903270 ● Kopya koruma olmadan

Aynı yazardan daha fazla e-kitap / Editör

701.765 Bu kategorideki e-kitaplar