Vergrootglas
Zoek lader

Blake Crouch & N. K. Jemisin 
Elhagyott part 
Hat sci-fi történet

Ondersteuning

Antológia a Sötét anyag és a Wayward Pines szerzőjétől!




Egy VR-játékfejlesztő egy kódolási hiba következtében létrehoz egy szuperintelligenciát. A távoli jövőben emberek kis kolóniája visszaküld a Földre egy katonát, ám a küldetés nem várt fordulatot vesz. Egy megtermékenyítéssel foglalkozó cég a főbb tulajdonságok befolyásolása mellett már különböző projekciókat is készít a szülőknek, hogy születendő gyermekük milyen életre számíthat.




2019-ben az Amazon felkérte Blake Crouchot, hogy állítson össze egy hat történetből álló sci-fi antológiát az Original Stories-sorozatuk keretében. Crouch ennek alkalmából írta meg Elhagyott part című kisregényét, valamint e mellett bemutat egy-egy izgalmas novellát a műfaj elmúlt időszakának legismertebb szerzőitől. A történetek közt egyaránt található klasszikusabb hangvételű, Philip K. Dicket felidéző írás és olyan realistább gondolatmenet is, ami akár már holnap megvalósulhat.




N. K. Jemisin Szükségbőr című novelláját Hugo-díjjal tüntették ki 2020-ban, míg az Elhagyott partot várhatóan Neil Burger fogja filmre adaptálni.

€6.79
Betalingsmethoden
Taal Hongaars ● Formaat EPUB ● Pagina’s 320 ● ISBN 9789635980468 ● Bestandsgrootte 1.2 MB ● Uitgeverij Agave Könyvek Kiadó Kft. ● Land GB ● Gepubliceerd 2022 ● Downloadbare 24 maanden ● Valuta EUR ● ID 8359872 ● Kopieerbeveiliging zonder

Meer e-boeken van dezelfde auteur (s) / Editor

83.010 E-boeken in deze categorie