Lupa
Search Loader

Blake Crouch & N. K. Jemisin 
Elhagyott part 
Hat sci-fi történet

Apoio

Antológia a Sötét anyag és a Wayward Pines szerzőjétől!




Egy VR-játékfejlesztő egy kódolási hiba következtében létrehoz egy szuperintelligenciát. A távoli jövőben emberek kis kolóniája visszaküld a Földre egy katonát, ám a küldetés nem várt fordulatot vesz. Egy megtermékenyítéssel foglalkozó cég a főbb tulajdonságok befolyásolása mellett már különböző projekciókat is készít a szülőknek, hogy születendő gyermekük milyen életre számíthat.




2019-ben az Amazon felkérte Blake Crouchot, hogy állítson össze egy hat történetből álló sci-fi antológiát az Original Stories-sorozatuk keretében. Crouch ennek alkalmából írta meg Elhagyott part című kisregényét, valamint e mellett bemutat egy-egy izgalmas novellát a műfaj elmúlt időszakának legismertebb szerzőitől. A történetek közt egyaránt található klasszikusabb hangvételű, Philip K. Dicket felidéző írás és olyan realistább gondolatmenet is, ami akár már holnap megvalósulhat.




N. K. Jemisin Szükségbőr című novelláját Hugo-díjjal tüntették ki 2020-ban, míg az Elhagyott partot várhatóan Neil Burger fogja filmre adaptálni.

€6.79
Métodos de Pagamento
Língua Húngaro ● Formato EPUB ● Páginas 320 ● ISBN 9789635980468 ● Tamanho do arquivo 1.2 MB ● Editora Agave Könyvek Kiadó Kft. ● País GB ● Publicado 2022 ● Carregável 24 meses ● Moeda EUR ● ID 8359872 ● Proteção contra cópia sem

Mais ebooks do mesmo autor(es) / Editor

83.010 Ebooks nesta categoria