Szkło powiększające
Search Loader

John le Carré 
A titkos zarándok 

Wsparcie
A berlini fal leomlott, a hidegháborús időknek vége. A szovjet kém leleplezését követően Szolgálattá átkeresztelt Körönd vén rókája, az Oroszország Házat is megjárt, visszavonulására készülő Ned hírszerzői pályafutásának utolsó állomásaként a sarratti Óvodát vezeti, ahol a jövő kémeit képezi ki. A kiképzés végét ünneplő vacsorára meghívja mentorát, George Smiley-t. Végső búcsújában a legendás és mindörökké kiismerhetetlen díszvendég elmereng a titkosügynöki hivatáson, s miközben Ned diákjaival együtt Smiley-t hallgatja, felidézi pályafutásának legfontosabb, hol komikus, hol tragikus, hol pedig fájdalmasan hiábavaló epizódjait, amelyek hosszú ideje kísértik a titkos világ zarándokát.



A sötétség mélyére vezető, magányos utazása során Ned keresztül-kasul bejárja a Körönd kasztrendszerét és a hidegháborús idők titkos világát Hamburgtól, Gdanskon és Bejrúton át egészen a Távol-Keletig, újabb és újabb poklokat ismerve meg. Emlékeiben utoljára lépnek színre John le Carré Karla-trilógiájának klasszikus alakjai ‒ a Ned életét uraló Smiley mellett Bill Haydon, az örökös túlélő Toby Esterhase, valamint az enervált Peter Guillam ‒, s egyszerre elevenedik meg a tragikus múlt, és sejlik fel a még tragikusabbnak festő jövő.



John le Carré novelláskötete nem csupán a Körönd, a hidegháború és egy titkosügynöki pálya bravúrosan megrajzolt fináléja, hanem egyúttal egy olyan életé, amelyre a hiábavalóság, a dicstelenség és a kínzó bűntudat árnyéka vetül.
€5.78
Metody Płatności
Język Węgierski ● Format EPUB ● Strony 368 ● ISBN 9789634191407 ● Rozmiar pliku 1.2 MB ● Wydawca Agave Könyvek Kiadó Kft. ● Kraj US ● Opublikowany 2020 ● Do pobrania 24 miesięcy ● Waluta EUR ● ID 7442634 ● Ochrona przed kopiowaniem bez

Więcej książek elektronicznych tego samego autora (ów) / Redaktor

699 325 Ebooki w tej kategorii