Förstoringsglas
Sök Loader

Kosztolányi Dezső 
Édes Anna 

Stöd
Az ​Édes Anna, bár remekmű voltát alig valaki vonta csak kétségbe, a szokásosnál is összetettebb problematikát kínál. A krisztinavárosi kis cselédlány története, aki a kommün után kerül a magas rangú, méltóságos Vizy család szolgálatába, aki mintacseléddé válik, szinte-szinte már a cselédlány ideáljává, akiről megindul a legendaképződés, kilenc hónapi tökéletes szolgálat után brutális módon meggyilkolja gazdáit. A regény egyszerre és egységben nyújtja a kommün és az ellenforradalom, a fehérterror és a vörösterror rajzát, a rendszerváltás egy történeti, de általánosítható modelljét, az úr-cseléd viszony aprólékos, megható bensőségességű rajzát, a kiszolgáltatottság anatómiáját, az egyéniség kiüresedésének, a „géppé válásnak” pszichológiai és mélypszichológiai analízisét, a „keresztény kurzus” mélyreható bírálatát, egy tartózkodóan szkeptikus történelemszemléletet, az action gratuite Gide által „felfedezett” módszerének világirodalmilag is példátlanul magas szintű megvalósítását és elmélyítését, valamint feledhetetlen, „élő” figurák csodálatos galériáját, élén a magyar irodalom egyik, esettségében is legvonzóbb, legmeghatóbb nőalakjával, a címszereplővel.
€0.99
slut i lager
Betalningsmetoder
Språk Ungerska ● Formatera EPUB ● ISBN 9786155950902 ● Filstorlek 0.3 MB ● Utgivare PairDime ● Publicerad 2020 ● Nedladdningsbara 24 månader ● Valuta EUR ● ID 7434409 ● Kopieringsskydd utan

Fler e-böcker från samma författare (r) / Redaktör

697 340 E-böcker i denna kategori