Kính lúp
Trình tải tìm kiếm

F. Scott Fitzgerald 
A dzsesszkorszak meséi 

Ủng hộ

 




Meg kellett halnia, hogy újra kezdhesse elrontott életét. Közönsége már eltemette, gyászbeszéd és méltatások nélkül: erkölcsi hullaként kezelték. Eszméletlen tivornyákból sodródott a józanság partjai felé: fogadkozott, hogy dolgozni fog, nem iszik többé. Még részegen is fáradhatatlanul működött ironikus zöld szemének minden jelentős mozzanatot felvevő filmforgató-gépe; agyában párbeszédek és dallamok rögződtek. A született író csalhatatlan érzékével élményeit az idő szűrője nélkül is azonnal jelképpé oldotta föl. Alkoholtól reszkető kezével keresgélte, nem alkuvó szigorúsággal, az élménydarabkák legmegfelelőbb helyét a színes és művészi igazságú mozaikban, melyen élete utolsó évében dolgozott. Végül nem is ivott – csakhogy már késő volt. Szíve nem adott haladékot, hogy befejezhesse dédelgetett, igényes regényét, Az utolsó cézárt (The Last Tycoon). A végső szívroham 1940 decemberében érte. Érzelmi, erkölcsi, anyagi csődtömegnek tekintette magát: ‘Még tehetségemmel sem tudtam sáfárkodni’ – mondta keserűen. Pazarolta magát, és ellobogott, mint a két végén meggyújtott fáklya. Mi maradt belőle? Olvasói már évek óta nem hallottak felőle; rajongói megdöbbentek halálhírére. Hát élt még Fitzgerald? Csakugyan, mi lett Scottból és ragyogó feleségéből, Zeldából? S a nevek ütemére már zene ébredezik tudatunkban: a boston, a shimmy, a charleston, a tangó ritmusa. Izzadságtól fénylő fekete arcok fáradt mosolya villan a zenekarban, vakító ingmell sötét ellentéteként, amint a kavargó cigarettafüst kék ködén át megszólal a szaxofon, és pergő dzsessz-ritmussal tölti meg a Plaza tánctermét. A parketten karcsú, fiús alakú, rövidre vágott hajú lányok simulnak partnerükhöz. Mosolyuk mindent ígér; körülrajongott elsőbálos lányok, akik már nem sütik le szendén a szemüket, hanem a flapper türelmetlen fölényével rázzák le magukról, a puritán szülők aggódó gondoskodását. Szabad szájúak, merészek, eszesek és szellemesek. New York-i szórakozóhelyeken, Yale, Princeton és Harvard diákbáljain, vidéki klubokban folyik a féktelenül vidám tánc, s a ragtime és a bor pezsgésétől lángolva szökdösnek ki a párok a parkoló kocsikba.

€4.57
phương thức thanh toán
Ngôn ngữ Ngôn ngữ hungarian ● định dạng EPUB ● Trang 278 ● ISBN 9780463251065 ● Kích thước tập tin 0.5 MB ● Phiên dịch Péter Ortutay ● Nhà xuất bản Peter Ortutay ● Được phát hành 2019 ● Có thể tải xuống 24 tháng ● Tiền tệ EUR ● TÔI 7012854 ● Sao chép bảo vệ không có

Thêm sách điện tử từ cùng một tác giả / Biên tập viên

31.331 Ebooks trong thể loại này

Ko có kết quả